Q10 szabályozza az energiaellátást - nélkülözhetetlen
Elküldve: 2017.02.03. 15:17
(A Q10 ZSÍRBAN OLDÓDÓ elő enzim, etikátlan gyártói-kereskedői húzás, hogy vízben oldódó Q10-et árulnak. Az NEM szívódik fel. Élettani hatásának leírója Nobel-díjat kapott, annyira fontos a szervezetnek. Az SM-ben is szinte csodákra képes, minél rosszabb állapotú a beteg, annál fontosabb volna EVÉS KÖZBEN szednie. Ajánlott adagja napi 1-3-szor 50-150 mg. Túladagolás nem létezik, mert Q10-et a szervezet maga is előállítja, de a korral egyre kevesebbet. 67%-os Q10 hiánynál már egyenesen bekövetkezik a halál. Legjobb szedési időpontja 11-13 óra, nyári időszámítás szerint 12-14 óra, 17-19, azaz 18-20 óra között - Ildikó)
[b]AKÁR 80 SZÁZALÉKBAN IS KÉSLELTETHETI AZ ÖREGEDÉST! MIT ÉRDEMES TUDNI A KOENZIM-Q10-RŐL?
A koenzim-Q10, vagy más néven ubiquinon molekulát 1957-ben fedezték fel. Mára az öregedés elleni harc legismertebb márkájává vált, hiszen bizonyítottan, akár 80 százalékban is képes késleltetni a kor előrehaladtával jelentkező bőrproblémákat, ráncokat. Nemrég a New England Institute által közzétett tanulmányból az derül ki, hogy a koenzim-Q10 a bőrfiatalító hatása mellett megemeli az energiaszintünket, erősíti az immunrendszerünket, és semlegesíti a sok kárt okozó szabad gyököket is.A molekula minden sejtünkben jelen van, főként azokban a szervekben, amelyek kemény munkát végeznek, így a májban, a szívben, vagy éppenséggel az agyban. A legtöbb mennyiségű koenzim-Q10 a szívben van. A molekulást elsőként 1957-ben egy bika szívéből vonta ki Frederick Crane, a Wisconsin Egyetem munkatársa. [/i]
A koenzim-Q10 mérsékli a bőr öregedését, megvéd a Napból áramló káros ultraibolya sugárzástól, így a ráncosodás mértéke is csökken. A koenzim-Q10 szintje 24–28 éves korra eléri a maximumot, 30 éves kor után a szervezet már visszavesz a termelésből. Kutatások azt mutatják, hogy ha a vérben 25 százalékkal kevesebb koenzim-Q10 található, az már komolyabb betegségek kialakulásának előjele lehet, például gondjaink lehetnek a keringési rendszerünkkel, az idegrendszerünkkel, a pajzsmirigyekkel, csontritkulás alakulhat ki, felerősödhetnek a menstruációs panaszok, de akár meddőség, elhízás, emésztési panaszok, cukorbetegség, rák is jelentkezhet.[/b]
Olyan élelmiszerekben van jelen a koenzim-Q10, mint a hal, főként a tonhalban és szardíniában, a marhahúsban, és a különböző állati szervekben, mint a szív, vagy a máj, de a tojásban is van. A zöldségek közül a spenót, a brokkoli is koenzim-gazdag, de a mogyorót kedvelők is jó, ha tudják, hogy a kis finomságokban is van a jótékony molekulából. Azonban ki kell emelni, hogy a legjobb, ha nyersen fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket, az állati szerveket leszámítva, hiszen 100–115 Celsius fokon csökken a Q10-szint.Emiatt a táplálkozás szakértők azt ajánlják, hogy érdemes vásárolni koenzim-Q10 kapszulákat, készítményeket, a lényeg, hogy naponta (minimum - Ildikó) 20 mg mennyiséget kell bevinni a szervezetbe, és a változatos étrend is hozzájárul a fiatalság megőrzéséhez. /Forrás: filantropikum.com/
***************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Más forrásból: Q10 KOENZIM
Sejtjeink – így az egész szervezet – energiával való ellátását a Q10 koenzim szabályozza. A Q10 koenzim ubikinon néven is ismert. Tízféle közönséges Q-koenzim létezik, de közülük egyedül a Q10 található meg az emberi szövetekben. A Q10-et szervezetünk 25-30 éves koráig maga állítja elő, de e kor után szintje hanyatlani kezd, és kívülről kell bevinni. A Q10 koenzim vitaminhoz hasonló anyag. A Q10 hiánynak egyrészt klinikai tünetei szembetűnőek, de ezek általában általános panaszokat képeznek – fáradtság, enerváltság, teljesítőképesség csökkenése. Szedése alkalmas az immunrendszer erősítésére, az agyműködés fokozására, védőhatása van a gyomorra és nyombélre. Lassítja az öregedést és a már meglévő szív- és érrendszeri panaszokat gyógyítja. Ha a Q10 mennyisége akár csak 25%-al csökken, máris megbetegszünk. A sokféle rendellenesség közül a két legáltalánosabb a magas vérnyomás és a különböző szívpanaszok. A szükséges szint fenntartása esetén betegségmegelőző szerepe lehet. Legnagyobb hiányát szívbetegség esetén mutatták ki. Kedvező hatását mutatták ki a szívritmus zavarok kezelésében, a vérnyomás és az érelmeszesedés csökkentésében.
Ráadásul számos olyan vérnyomáscsökkentő szer is lehet forgalomban, amelyek magának a Q10-nek a keletkezését is gátolják. Ezért kifejezetten javasolt, hogy azok a betegek, akik ún. Béta-blokkolókat (vérnyomás csökkentőket ) szednek, szedjenek rendszeresen Q10-et is. Az érelmeszesedés kialakulása hosszú, évtizedekig tartó folyamat. A történésekben a koleszterinnek központi szerepe van, hiszen a vér magas koleszterin szintje bizonyítottan elindítja és gyorsítja is az érelmeszesedéshez vezető eseményeket. Ma már tudjuk, hogy az igazán veszélyes anyag a koleszterin csoporton belül az LDL-koleszterin, melynek oxidált formája rakódik le az erek falába, és okozza az érbetegséget. A modern medicina mindezt megakadályozandó, törekszik a vér LDL-koleszterin szintjének – helyenként igen agresszív – csökkentésére. Ezen igyekezet jelenleg legfontosabb gyógyszerei az ún. „statinok", melyek a májban – egy enzim gátlásával – akadályozzák a koleszterin előállítását.
A koenzim Q10 is a májban keletkezik, mint a koleszterin termelés mellékterméke. Emiatt a sztatin kezelés nemcsak a koleszterint csökkenti, hanem a melléktermék, a Q10 szintjét is redukálja. Miközben a koleszterin (LDL-koleszterin) elősegíti az érbetegségek kialakulását(pl. koszorúér betegséget, infarktust, stroke-ot okoz), a Q10 – a feltételezések szerint – akadályozza, gátolja azt. Azért gátolhatja, mert részt vesz olyan oxidatív anyagcsere folyamatokban, melyek az LDL-koleszterin oxidációját, vagyis az igazán káros molekula előállítását akadályoznák meg.
A nagy állóképességet és erőkifejtést igénylő sportok akár jelentékenyen is gyöngíthetik az immunrendszert. A Q10 megfiatalítja a szervezetet, acélosítja az izmokat és igen jó hatással van az agyműködésre is. Jó eredményeket értek el az öregedés folyamatának lassításában is, továbbá elhízás, candidiasis, sclerosis multiplex, foggyökér betegségek, fogínysorvadás és cukorbetegség kezelésében. Döntő szerepet játszik a Q10 az immunrendszer hatékony működésében és az öregedési folyamatok gátlásában.
A Q10 jótékony hatása cukorbetegség esetében többszörös. A Q10 védi a hasnyálmirigy béta-sejtjeit a szabad gyököktől, csökkenti a cukor kártékony hatását a fehérjékre, javítja az inzulinnal szemben mutatott érzékenységet, csökkentve ez által a vércukor szintet, és a cukorbetegség miatt rossz energiaháztartást is javítja mitokondriális szinten.Sok adat utal arra, hogy számos neuro-degeneratív betegség hátterében áll anyagcsere és energiaegyensúly felborulása, oxidatív károsodás és szabad gyökök, okozta sejtkárosodás. Ha az idegsejtek energiahiányban szenvednek, több káros és rendellenes elektromos áram és kisülés keletkezik, ami gyorsan felemészti az idegsejt tartalékait.
Az ATP lebomlásának csökkentésén keresztül a Q10 gátolja a neuro-degenerativ betegségek kialakulását. Az Alzheimer betegség esetén az agyban csökken a superoxid dismutase, egy hatékony antioxidáns, így minden olyan anyag jótékony hatással bír, ami további antioxidáns hatást képes kifejteni, így a Q10 is. A mitokondriális bioenergetikában betöltött szerepe mellett a Q10 erélyes antioxidáns tulajdonsága is ismert. Köztudott, hogy az oxidatív stressz, a patológiás mértékben felszaporodott szabad gyökök, melyek oxigénből és nitrogénből képződnek, számos kórkép patogenezisében kiváltó tényezők. Az antioxidánsként működő egyes kitüntetett vitaminok és a koenzim Q10 is, megvédenek a káros oxidatív stressztől.
E-vitaminnal kiegészítve még sokkal erősebben veszi fel a harcot a sejtjeinket károsító szabad gyökök ellen, így nagymértékben késlelteti szervezetünk öregedését és gátat vet a káros sejtburjánzásnak, vagyis a rák kialakulásának. E-vitamin és béta karotin együttes szedésével a koenzim hatása fokozható, hasznosulási folyamata jelentősen felgyorsítható.]Napi 60 mg szedése kb. 4 hét múlva hozza meg a kívánt eredményt, de a Q10 szint a szervezetben csak 8 hét után stabilizálódik. Onnantól kezdve már ez a magasabb stabil szint szinte már akármeddig fenntartható és most már csak napi 20-30 mg szedésével. Mellékhatása nem ismert[/b]. Természetes forrásai a szardínia, a lazac, a makréla, a marhaszív, a marhamáj, a tojás, pisztráng, brokkoli, spenót, mogyoró. (Forrás: Tienspatika.hu)
**********************************************************************************************************************************************************************************************************
A KOENZIM Q10 KLINIKAI JELENTŐSÉGE
A sejtek energiatermeléséhez nélkülözhetetlen Koenzim Q10 (más néven ubiquinone) 1957-ben történt felfedezése óta a kutatások középpontjában áll. Számos megfigyelés igazolta, hogy nem csak az általános erőnlét megtartásában tölt be kulcsszerepet, de erélyes antioxidáns hatásánál fogva számos kórkép és krónikus betegség megelőzésében is szerepe lehet. Japánban már 1960-tól kezdődően széleskörűen, kiterjedten alkalmazták étrend-kiegészítőként, de nagyobb dózisban a szívizom elégtelen működéséből adódó kórképekben gyógyszerként is.
A KOENZIM Q10 NEM VITAMIN - DE HASONLÓ A VITAMINOKHOZ: Rendkívüli fontossággal bír az energiaképzésben, különösen a szív számára. A Koenzim Q10 vitaminszerű tulajdonságokkal rendelkező vegyület, ami azt jelenti, hogy nagyrészt külső forrásból jutunk hozzá, kis mennyiségben is nagyon hatékony. Fontos szerepe van az élő sejtek energiaképzésében, ami a sejteken belül elhelyezkedő parányi szervben, a mitokondriumokban megy végbe. Itt történik meg a táplálékból felvett energia kémiai energiává történő átalakítása és részben tárolása, melyet az ATP molekulák látnak el.
Az emberi szervezet (ellentétben a valódi vitaminokkal) képes szintetizálni, de az életkor előrehaladtával a koenzim q10 szervezeten belüli termelődése lecsökken. Vannak olyan egyének, akiknek genetikai hiba, vagy étrendi hiba miatt kevesebb Q10 termelődik a szervezetében még fiatalon is és igen korán ennek komoly jelei mutatkoznak fáradékonyságban, a krónikus szív-érrendszeri betegségek korai kialakulásában.
A koenzim Q10 amellett hogy az energiaképzésben vesz részt, erélyes antioxidáns: A Koenzim Q10 azon funkciója, mely a szervezet védekezőrendszerének része, legalább ilyen nagy jelentőséggel bír. Ma már egyre többet tudunk meg arról, hogy a különböző káros hatások pl. Sugárzás, levegőszennyezés, kemikáliák, stressz, stb. Az egyébként életfontosságú oxigén-molekulákból is káros anyagot produkál, amit szabad-gyöknek nevezünk. Ezen szabad gyökök, ha nagy mennyiségben felszaporodnak testünkben, szerveinkben, károsítják a sejtek működését, megtámadják akár még a sejtmagban védett helyen lévő örökítő-anyagokat a kromoszómákat is.
Ennek eredménye aztán a különböző szerv-károsodás, a legrosszabb esetben akár rosszindulatú daganatos burjánzás megindulása. Ezen káros szabad-gyököket szervezetünk védelmi rendszerei, mint az enzimek és vitaminok képesek közömbösíteni. A vitaminok közül kiemelt jelentőségű ilyen szempontból az E-, és C-vitamin szerepe a védekezésben. Ezen vitaminok mellett azonban egy jelentős védelmi tényező a koenzim Q10, amely szintén alkalmas a káros szabad gyökök megkötésére.
JELENLEG KÜLSŐ FORRÁSBÓL IS HOZZÁJUTHATUNK KOENZIM Q10-HEZ: Sokáig nem volt lehetőség a Koenzim Q10 pótlására, mivel előállítása nagyon körülményes volt. Mára azonban megoldódott ez a technológiai probléma és az emberi szervezetben termelődő Koenzim Q10-zel megegyező molekulát fejlesztett ki a gyógyszeripar és mondani sem kell, hogy ebben Japán élen járt. Amennyiben külsőleg visszük be a Koenzim Q10-et a szervezetbe, mintegy megemeljük a szervezet energiaszintjét, de úgy, hogy ezzel nem blokkoljuk, vagy csökkentjük a saját termelésű Q10 szintet sem. Nagy probléma volt a felszívódás megoldása. Mára olyan fejlett technológiával készül a Koenzim-Q10 étrend-kiegészítő vagy gyógyszer, amely a legjobb felszívódást tudja biztosítani.
Mivel a Koenzim Q10 termelődése az életkor előrehaladtával, azaz idősebb korban lecsökken, ezért a Q10-et összefüggésbe hozták az öregedéssel is, és mint úgynevezett „anti-aging” öregedés lassító vegyületet is számon tartják. Kétségtelen, hogy a Koenzim Q10 leglátványosabb hatása a fiatalos életerő visszatérése és a kedélyállapot javulása, melyet számos esetben idősebb embereken, mint tapasztalati tényt megfigyeltek.
A koenzim q10 – ma már gyógyszerként is ismert: A világ számos kutatóhelyén foglalkoznak a Koenzim Q10 szív-érrendszeri betegségek megelőzésében betöltött szerepével. Úgy tűnik, hogy a káros szabad-gyökök az érelmeszesedés kiváltásában is jelentős tényezőnek számítanak, ezért a Q10 a prevenció egyik eszköze lehet. Elhízott egyének fogyókúrás programjában is szerepet kaphat, mivel javítja a fizikai terhelhetőséget.
A klinikai alkalmazás területein még további kutatások szükségesek. Annyi azonban mára is ismert, hogy nagyobb dózisra van szükség akár több száz mg/nap bevitel is szükséges lehet. Ekkor lehet számítani arra, hogy a károsodott, gyenge szívet megerősíti, javítja a krónikus szívelégtelenségben szenvedők életminőségét és túlélési esélyeit. Annál inkább fontos ez, mivel Magyarországon a Q10 gyógyszerként is regisztrálva van.
Újabban kezdték vizsgálni nagy adagban adott Q10 szerepét egyes betegségek kiegészítő kezelésében (pl. Alzheimer kór) valamint a széles körben alkalmazott lipid csökkentők, a sztatinok mellékhatásainak kivédésében. Az orvostudomány meglehetősen szkeptikus a csodaszerekkel szemben, ezért ne úgy tekintsünk a Q10-re mint mindent megváltó gyógyírre, de ugyanakkor nem helyes alábecsülni ennek a molekulának az élő szervezetre gyakorolt igen pozitív hatását sem. Különösen akkor, ha ellentétben számos gyógyszerrel a Koenzim Q10-nek még igen nagy adagokban sincsenek számottevő mellékhatásai, ami egyáltalán nem elhanyagolható szempont, ha azon orvosi elvet tartjuk szem előtt, melyet már az ókori orvosok is hirdettek: „Nil nocere” azaz: ne ártsunk a betegnek! /Dr. Lipták Judit, forrás: elitmed.hu/