Az állandó stressz hatása az agy mélyen fekvő régiójára kulcsszerepet játszik a szívinfarktus megnövekedett kockázatában – tárták fel amerikai kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban. A szakemberek úgy vélik, hogy a stressz ugyanolyan fontos tényező lehet, mint a dohányzás és a magas vérnyomás, és az érintett betegeknek segíteni kell stressz oldásban. Az érzelmi stresszről régóta köztudott, hogy növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ám kevésbé volt ismert, hogy ez milyen úton megy végbe.

A kutatók két különböző tanulmányból vonták le következtetéseiket. Az első 293 beteg agy-tevékenységét vizsgálta, továbbá a csontvelőt, a lépet és érrendszerüket. Négy éven át követték a pácienseket, hogy kiderítsék, kifejlődött-e szív- és érrendszeri betegség. Ezen időszak alatt 22 betegnél találtak ilyen betegségeket, és ők voltak azok, akiknél az amigdala fokozott tevékenységét mutatták ki – ismertette a tanulmányt a BBC honlapja. A második kisméretű kutatás során 13 betegnél kutatták a stressz szintje és a szervezetben lévő gyulladásos folyamatok közötti kapcsolatot. Kiderítették, hogy akiknek a legmagasabb volt a stressz-szintjük, azoknál volt a legintenzívebb az amigdala tevékenysége, valamint a vérben és az artériákban több bizonyítékot találtak a gyulladásra.
Ahmed Tawakol, a kutatás vezetője elmondta: „Eredményeink páratlan betekintést nyújtanak abba, miként vezet el a stressz szív- és érrendszeri betegségekhez. Ennek alapján a stressz-oldás olyan előnyökkel járhat, amelyek túlmutatnak a lelki egészség javításán." Az amigdala mandulaformájú neuron csoportokból áll, amelyek mélyen az agy halántéklebenyének középső részében találhatók. Az amigdala embernél is, állatnál is fontos szerepet játszik a félelemre és az örömre adott válaszban. A szakemberek hangsúlyozták, hogy kutatásaikat folytatni kell ahhoz, hogy az eredményeket megerősítsék. /Forrás: MTI 2017. jan 12/