Dr. Claudia Kelley: A melatonin a jó alváson túl hét más módon is harcol az öregedés tényezői ellen
Forrás: Life Extension Magazin 2012 zeptember 69-76. old. Fordította:Váradi Judit
A melatonin egyeseknek közismerten segít a jobb alvásban, így kapta az "álomhormon" becenevet. Belső óránk szabályozása csak egyike az egészségre gyakorolt kedvező hatásainak. A tudósok széleskörű vizsgálatokra alapozva fedezték fel, hogy ez a hormon jótékony hatást gyakorol mindenre, a szívbetegségtől kezdve a cukorbetegségen át a csontok egészségéig és az elhízásig. Mindenekelőtt pedig genetikai állományunkat is megóvhatja, és meg-védhet bennünket az öregedéssel összefüggő betegségekkel szemben. A klinikai elővizsgálatok kimutatták, hogy a melatonin akár 20%-kal is növelte az állatok élettartamát -tovább fenntartva a fiatalkori jellegzetességeiket. Tudományos bizonyosságot nyert, hogy a melatonin számos anyagcsere-működésben játszik kulcsfontosságú szerepet, így az antioxidáns- és idegi védelemben, a gyulladáscsökkentésben (8), és az immunrendszer megóvásában.
Mivel az idősödéssel párhuzamosan a melatonin termelés csökken, a szakemberek szerint ez a visszaesés hozzájárulhat mind az öregedés folyamatához, mind pedig egy általános egészségbeli romláshoz. Néhány évvel ezelőtt a tudósoknak még csak homályos elképzeléseik voltak azokról a háttérben zajló mechanizmusokról, amelyek a melatonin öregedést gátló tulajdonságait előidézik. Mára egyre több bizonyítékot találtak arra, hogy a melatoninnak óriási szerepe van az öregedési folyamatok leküzdésében.
1. Antioxidáns védelem - A szabad gyökök kártékony hatása elleni küzdelem alvás közben: 50 évvel ezelőtti felfedezése óta a melatoninról bebizonyosodott, hogy funkcionálisan sokrétű molekula, antioxidáns tulajdonságai pedig a legtöbbet vizsgált jellegzetességei közé tartoznak . Azóta nagyszámú kísérleti vizsgálat mutatta ki a melatonin alapvető szerepét a szervezet sejtkárosító szabad gyökök elleni küzdelmében. Kiderült, hogy a melatonin 200%-kal több antioxidáns erővel bír, mint az E-vitamin, és nagyobb védelmet nyújt az oxidációs károsodás csökkentésében, mint a glutation vagy a C-vitamin. Ilyen erőteljes antioxidánsként a melatonin fontos szerepet játszik a szabad gyökökkel összefüggő betegségek leküzdésében - a kardiovaszkuláris betegségektől kezdve a rákig.
2. A melatonin az Amerika legfőbb halálozási oka elleni küzdelemben: Mivel az USA-ban a kardiovaszkuláris betegségek vezető halálozási tényezők, különösen figyelemreméltó a melatonin szívbetegségek ellen védelmet nyújtó képessége. Az elmúlt évtizedben a melatonin jelentős figyelmet kapott, állatkísérletek bizonyították, hogy a szívizom károsodásakor antioxidáns védelmet nyújt, csökkentve a szívroham okozta kárt, és javítva a szív pumpáló erejét a szívroham után.
A tudósok felfedezték, hogy a metabolikus szindrómában szenvedők melatonin-termelése alacsonyabb szinten van, mint az egészséges embereké, s a metabolikus zavarokkal küszködőknek a vérnyomás, a koleszterin és a vércukor-háztartás terén (a metabolikus szindróma klasszikus tünetei), alacsonyabb a melatonin szintjük, mint a normális metabolikus működéssel bíróknak (47). További in-vivo (élő szervezetben végzett) kutatások megerősítették, hogy a melatonin képes csökkenteni a vérnyomást.
3. Rákterápia támogató és immun szabályozó: A kutatások azt is megállapítják, hogy a melatoninnak antikarcinogén tulajdonságai is vannak, azaz képes megelőzni a rák kialakulását, vagy ha mégis kialakul a ráksejt, akkor elpusztítja azt[/b]. Ez a melatonin antioxidáns, gyulladás gátló, burjánzás gátló és hormonmoduláló tulajdonságainak tudható be. A melatonin azon képességét, hogy beavatkozik a ráksejtek elszaporodásába és elburjánzásába, valamint a ráksejtek pusztulásának előidézője, rákos betegeknél dokumentálták. [b]Sikeresen alkalmazták előrehaladott állapotú rákbetegeknél, akik hagyományos terápiában részesültek, egyrészt lelassítva a betegség fejlődését, másrészt csökkentve a kezelés mellékhatásait.
Kutatók nyolc randomizált, ellenőrzött klinikai vizsgálatot bíráltak felül, melyben kemo-, vagy sugárterápiával kezelt nem áttétes tumoros betegek melatonin kiegészítő terápiájának jótékony hatásait értékelték. Megállapították, hogy a pusztán konvencionális kezeléssel szemben napi 20 mg melatonin egyidejű adása csaknem 50%-kal növelte a teljes vagy részleges javulás arányát, 45 %-kal növelte az egy éves túlélés arányát, ill. 65%-kal csökkentette a hagyományos terápia pusztító mellékhatásait, az alacsony vérlemezke számot, a neuropátiás tüneteket és a kimerültséget. Továbbá ezen jótékony hatások különböző ráktípusok esetében is következetesen jelentkeztek, káros hatásokról pedig nem számoltak be.
A melatonin antikarcinogén tulajdonságai az immunrendszerre gyakorolt hatásának is köszönhetők. Laboratóriumi vizsgálatok feltárták, hogy a melatonin képes aktiválni a T-helper sejteket, amelyek segítenek az immunsejteknek más idegen betolakodók vagy kórokozók elpusztításában (61-62). Ráadásul a melatonin serkenti a természetes ölősejt-, monocita- és makrofág- szintézist, valamint előmozdítja a sejtek közötti kommunikációt, megkönnyítve, hogy a szervezet megfelelő immunválaszt adhasson idegen betolakodókkal szemben. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján neves szakemberek állítják, hogy a rákos betegeken és főképpen az áttételes tumorban szenvedőkön segíthet a melatonin szedése.
4. Diabetikus szövődmények elleni védelem: A diabétesz - mint a kardiovaszkuláris betegségek vagy a rák - a szabad gyökök okozta betegségek családjába tartozik. Kutatások bizonyították, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben és a retinopátiában szenvedők melatonin kiválasztása módosul. Figyelembe véve azt a hatalmas mennyiségű bizonyítékot, mely szerinta melatonin megköti a szabad gyököket, nem meglepő, hogy a preklinikus kutatás ismételten és következetesen dokumentálja a melatonin jótékony antioxidáns-hatását diabétesz és magas vércukorszint (hiperglikémia) esetén. A melatonin a hasnyálmirigy béta sejtjeit és számos diabétesztől érintett szervet is megvéd a szabad gyökök okozta károsodástól (máj, retina, agy és érrendszer). A melatonin-kezelés csökkenti a vércukor-, a hemoglobin A1c- és a koleszterinszintet. A tudósok nagy ígéretnek tartják, hogy a melatonin képes javítani az életminőséget azáltal, hogy enyhíti a diabétesz szövődményeit, a retinopátiát, a nefropátiát és a kardiovaszkuláris betegségeket.
5. Az Alzheimer-kór késleltetése: A melatonin egy másik egyedülálló és fontos tulajdonsága, hogy képes átjutni a vér-agy gáton. Szájon át történő bevitel után kimutathatóan nő az agy melatonin szintje. A vér-agy gátat különösen az oxigénhiányos károsodások esetében védi, amikor áteresztőképessége megnövekszik, és az érzékeny agyszövet könnyen károsodhat, mivel olyan vegyületek jut-hatnak az agyhoz, amelyeket normális körülmények között a vér-agy gát távol tartana (77).
Az elmúlt évtized intenzív kutatásai rámutattak a melatonin neurodegeneratív, elsősorban az oxidációs károsodással kapcsolatos zavarok kísérleti modelljeiben gyakorolt jótékony hatásaira. A melatonin széles spektrumú antioxidáns hatása sok központi idegrendszeri neurodegeneratív kórkép esetében jól dokumentált és ismertetett.
A melatonin az Alzheimer-kór kezdetét is képes késleltetni, és megóvja az élő sejtstruktúrákat, mint pl. a mitokondriumokat az oxidációs károsodástól és pusztulástól . A mitokondriális működés hanyatlása jellemzi az olyan neurodegeneratív betegségeket, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór vagy a Huntington-kór. A melatonin hozzájárulhat az alvásmintázat javulásához, és megelőzheti az Alzheimer-betegek kognitív leépülését, javíthatja a gyakran esténként előforduló zavartságukat és nyugtalanságukat (a szakirodalom sundowning- vagyis napnyugta-szindrómának nevezi). Preklinikus vizsgálatok feltárták, hogy a melatonin kifejezetten idegvédő hatást fejt ki a béta-amiloid plakkok, az Alzheimer-kór hátterében megbújó sajátos okok egyike ellenében.
A legújabb kutatások kimutatták, hogy a melatonin megakadályozhatja az agysejt-pusztulást, miközben fenntartja az energia- és az oxigén-anyagcserét az erősen igénybe vett idegsejti mitochondriumokban. Érdekes módon a lecsökkent éjszakai melatonin szint kapcsolatban áll a demenciás betegek szellemi leépülésének súlyosságával, és a megzavart napi ritmus korrelálni látszik az idős és az Alzheimer-kóros betegek kognitív teljesítményével (81, 89-90). Fontos megjegyezni, hogy, míg a melatonin jótékony hatásúnak bizonyulhat az Alzheimer-kór korai szakaszaiban, sokkal kevésbé hatásos a késői fázisban, és lehet, hogy nem is javítja az alvás minőségét vagy a zavarodottságot.
6. Melatonin az elhízás/túlsúlyosság ellen: Az elmúlt években a dietetikusok és az orvosok felismerték, hogy a túlsúly gyakran a stresszel, az önjutalmazó evéssel, az alváshiánnyal és hormonális változásokkal függ össze. Ezt nemrégiben egy "éjszakai evés szindrómával" küzdő nőkkel végzett tanulmány is megerősítette. Úgy találták, az ebben a zavarban szenvedő asszonyoknak kifejezetten a melatonin szinttel összefüggő napi ritmuszavaraik vannak, melyek a kortizol szintre (stressz hormon, a súlyproblémák egyik tényezője lehet) és a ghrelin nevű étvágygerjesztő hormonra is hatást fejtenek ki, és számos más, napi magatartási és élettani jelzést is befolyásolnak az étvággyal és a neuroendokrin szabályozással összefüggésben.
Noha eddig nem hoztak nyilvánosságra melatoninnal kezelt testsúly-kontroll kísérleteket, a klinikai elővizsgálat azért biztató. Középkorú rágcsáló állatokban a napi melatonin kezelés eltüntette a hasi hájat, leszorította a plazma leptin- és az inzulinszintet, valamint csökkentette a testsúlyt és a táplálékfelvételt. Más kutatók arról számoltak be, hogy a melatonin csökkentette a hasüregi zsírt, a plazma inzulin- és leptin szintet és a korral összefüggő testsúlygyarapodást. Továbbá laborvizsgálatokkal kimutatták, hogy a melatonin képes aktiválni a barna zsírszövetet, ami arra serkenti a szervezetet, hogy elégesse, ne pedig raktározza a zsírt.
A barna zsír az utóbbi években egyre inkább a globális elhízási járvány feltartóztatásának eszköze lett (102). Diabéteszt megelőző stádiumú, elhízott patkányoknak napi 4 mg/kg melatonint adagolva csökkent a testsúlyuk, a hasi zsírjuk, a szérum inzulinszint és a triglycerid-érték (103). Emberi szervezetben ennek megfelelő adag egy 75 kg-os felnőtt esetében 48 mg melatonin; ekkora dózis másnap már álmosságot okozhat.A jellemző adag humán alkalmazásra 300 mikrogramm és 10 mg között változik, elalvás előtt.
Több mint alvás. A melatonin sokszoros jótékony hatása
• A melatonin (N-acetyl-5-methoxytryptamine) a triptophan nevű aminosav származéka, és olyan táplálékokban jelenik meg bőségesen, mint a tej, mandula, banán, répafélék, uborkafélék, mustár és paradicsom.
• Az emberi szervezetben a melatonint elsősorban a tobozmirigy szintetizálja, de a gyomorbél traktusban és a retinában is termelődik.
• A melatonin és származékai hathatós antioxidánsok gyulladáscsökkentő, vérnyomáscsökkentő, sejtkommunikáció serkentő, rákellenes barna zsír aktiváló és vér lipid csökkentő hatásukkal számos káros hatástól védik meg a szöveteket
• A melatonin biztosítja a 24 órás napi ritmust, a hormon egyensúlyt, a reproduktív/szaporodási egészséget, a megismerést/cognition, a hangulatot, a vércukor-szabályozást, a csontanyagcserét, egyben javítja az általános antioxidáns szintet és alacsonyan tartja a vérnyomást.
• A melatonin segíthet megelőzni a diabétesz szövődményeit és javíthatja a kardiovaszkuláris és bizonyos rákbetegségekben szenvedő betegek kezelésének kimenetelét.
7. a Csontritkulás megelőzésére: Állatkísérletekből származó adatok megerősítik, hogy a melatonin jótékony hatást fejt ki a csont gyógyulására, újraképződésére, és sűrűségére), emiatt alkalmazható az oszteoporózis megelőzésében, vagy csonttörések utáni kiegészítő terápiaként. Egy nemrég publikált, nagyon kevés számú alannyal dolgozó, de mégis meggyőző kettős vak placebo kontrollos próba a melatonin csontokra és életminőségre gyakorolt hatását vizsgálta 18 menopauza körül nőnél 6 hónapon keresztül. Megállapították, hogy a melatonin csökkentette a fizikai tüneteket (pl. jobb közérzet és alvás), növelte az oszteokalcin szintet (a csontképződés markere), és csökkentette az I típusú kollagén keresztkötésű N-teleopeptid szintet (a csontfelszívódás markere). Ez azt jelzi, hogy a melatonin visszaállíthatja a csont-képződés kiegyensúlyozatlanságát, és megelőzheti a csontritkulást. E kicsiny vizsgálat eredményei klinikailag fontosak, azonban további vizsgálatokra lesz szükség.
Összefoglalás: Az öregedés több tényezőből összetevődő folyamat, a szabad gyökök erőteljes megnövekedésével, valamint immunrendszeri, anyagcserével kapcsolatos és hormonális változásokkal jár. Jóllehet jelenleg nincs közvetlen klinikai bizonyítéka annak, hogy a melatonin meghosszabbítja az élettartamot, több okunk is van feltételezni, hogy szerepet játszik az öregedés folyamatában.
• A melatonin számos alapvető életfolyamatban vesz részt, kiválasztása az idő előrehaladtával folyamatosan csökken.
• A lecsökkent melatoninszint korrelálni látszik számos anyagcsere-funkció romlásával és a csökkenő hormonszintekkel, s ezzel valószínűleg hozzájárul az öregedés folyamatának felgyorsulásához.
• A melatonin immunmoduláns tulajdonságokkal bír: az öregedési folyamat felgyorsulásában szerepet játszik a leromlott immunrendszer.
• A melatonin túladagolási veszélye rendkívül csekély, jelentős mellékhatásai nem is-mertek napi 10 mg adása mellett sem (szokásos, vagy gyorsan oldódó formában adva) (Közzétette: Tények és tévhitek)
SM-ben is javasolt: a sokhasznú melatonin
Vissza: “Sclerosis Multiplex - MáSképp”
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég