Izomgörcs ellen

Kedves SM-es sorstársaim! Az sgforum utódja itt indul újra. Két célt is szolgál: virtuális újság, amelyben az érdekes, jó és fontos tudnivalók, új eredmények jelennek meg. Nem utolsósorban azonban fórum nektek. Írjatok, kérdezzetek, beszélgessetek, mondjátok el a véleményeteket!
Totem58
Adminisztrátor
Hozzászólások: 725
Csatlakozott: 2016.09.22. 18:11
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Izomgörcs ellen

HozzászólásSzerző: Totem58 » 2019.03.22. 22:11

Az öngyógyítás jegyében – izmok – keleti filozófia, nyugati gyógynövények felhasználásával

A megerőltető testmozgás melegebb időben is káros hatással lehet az emberi szervezetre, mivel „izomgörcsökhöz” vezethet. Ennek oka a testben lévő elektrolit-egyensúly felborulása, amely a testmozgás követő 18 óra elteltével is jelentkezhet. Elsősorban a nők és az idősebb korosztály van veszélyben, de nem zárható ki mások esetében sem, ezért figyeljünk oda a jelekre, amelyek elsősorban a végtagokban okozhatnak kellemetlen érzést.

Néhány tényező, ami izomgörcsöt okozhat:
1. Egyes nyomelemek (például: magnézium és B6-vitamin) hiánya.
2. A Yang qi nagymértékű, gyors elpárolgása, romló keringés, túlzott víz és sóveszteség a nyári időszakban.
3. A helytelen étrend, amely előidézheti a kalcium-, és a magnéziumhiányt. Ennek következtében hányás vagy hasmenés alakulhat ki.
4. A környezeti hőmérséklet hirtelen változása is okozhat izomzat és az inak helytelen működését, amely könnyen sérülésekhez vezethet.
5. Túlfeszített érzelmek.
6. A krónikus sorvadásos betegségben szenvedők, valamint a terhes nők körében is számottevő az izomgörcsök előfordulási gyakorisága.

A következő, hazánkban is fellelhető gyógynövények segíthetnek az izomgörcsök megelőzésében, kezelésében:
1) Cickafark: különleges illatú gyógynövény, amely nyugtatja a merev izmokat, fokozza a vérkeringést és megakadályozza az izomgörcsök kialakulását. Fogyasztása izzadást idézhet elő, amely a szervezet védekező mechanizmusának része, ugyanis ekkor távoznak az ott felhalmozódott méreganyagok. Megfázásos betegségek esetén a cickafark tea fogyasztása egy kanál mézzel ajánlott.

2) Fekete nadálytő: hatóanyagai miatt elsősorban bélpanaszok kezelésében játszhat fontos szerepet, ugyanis a benne található sikonin és acetil kedvező hatással van a bélműködésre. E gyógynövény felhasználásából akár gyógyhatású olaj is előállítható, amely az érintett testrészen alkalmazva, gyógyírként szolgálhat az izomgörcsök kezelésében.

3) Orbáncfű: széleskörűen használt gyógynövény; az izomgörcsök oldása mellett fájdalomcsillapításra, valamint lelki eredetű problémák kezelésére is ajánlott. Hatóanyag tartalmának köszönhetően emésztési zavarok és gyomorgörcsök kezelésében is szerepet játszhat. Felületi égési sérülések, nap égette bőrfelületek kezelésére is ajánlott. Az orbáncfű elsődlegesen antidepresszánsként ismert, segít a lelki eredetű problémák, a szorongás okozta álmatlanság kezelésében, a kellemes hangulat fenntartásában. Hatékonyan javítja a feledékenységet és a figyelmetlenséget.

4) Rozmaring: külsőleg alkalmazva elsősorban mozgásszervi problémákra javasolt. Görcsoldó hatása révén kedvezően hat az izomgörcsökre, valamint hozzájárulhat a köszvény és ízületi fájdalmak enyhítéséhez. Frissen vagy szárazon a fürdővízbe áztatva illatosít és frissít, kikapcsolódást nyújt a merev izmoknak. Harmonizálja a légzőrendszert, hurutoldó, illóolaját inhalálásra használhatjuk. Jó vizelethajtó és egyben a húgyutakat és a veséket is fertőtleníti.

5) Zsurlófű: hatékonyan enyhíti az izomgörcsöket és -fájdalmat. A zsurlófűből készült krém megelőző és terápiás hatással rendelkezik. Erős menstruáció és izzadás elleni szerként is alkalmazzák. (Forrás: drchenpatika.hu)

Totem58
Adminisztrátor
Hozzászólások: 725
Csatlakozott: 2016.09.22. 18:11
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Izomgörcs ellen

HozzászólásSzerző: Totem58 » 2018.02.02. 20:11

Az izomgörcs kezelése, megelőzése

Az izomgörcs abból fakad, hogy egy önkéntelenül összehúzódott izom nem ernyed el. A test bármely izma begörcsölhet, de különösen gyakori a lábak, a lábfej és a lábikra izmainál. Amikor egy izom önkéntelenül összehúzódik, azt nevezik görcsös összehúzódásnak, amely izomgörccsé válik, ha hosszabb ideig tart. Gyakori állapot, és a legtöbb ember egy vagy több alkalommal biztosan megtapasztalja élete során. Izomgörcsök rendszerint fizikai tevékenység után jelennek meg, vagy a szervezet test-folyadék-, hormon- vagy só egyensúlyának (kalcium-, magnézium- és káliumionok, más néven elektrolitok) kibillenéséből származnak, esetleg kiszáradás következményei.

Néhány gyógyszerhez hasonlóan a nem megfelelő vérkeringés szintén kiválthat izomgörcsöket. Bár önmagukban nem veszélyesek, bizonyos esetekben az izomgörcsök valamely háttér-folyamat tünetei lehetnek.Sclerosis multiplexben ez okozza az izomgörcsöket, ugyanis a vénás keringés sérült - Ildikó

A legtöbb izomgörcs megszüntethető, ha az adott izmot kinyújtjuk. Ha a lábon jelentkezik izomgörcs, ki kell nyújtani a lábat és a nagylábujjakat felhúzni, közben az érintett területet óvatosan dörzsölve, hogy ez által is könnyebbé váljon az izom ellazulása.
Lábikragörcsnél az érintett lábra kell helyezni a testsúlyt és a térdet óvatosan behajlítani. Combizomgörcs esetén mindkét lábat kinyújtva kell tartani és csípőből (az egyensúly megtartásával) előre kell hajolni. Hideg borogatást szintén szoktak alkalmazni a feszült izmok ellazítására. A görcs elmúlása után egy átmelegített törülköző vagy egy melegítőpárna szintén enyhítheti a fájdalmat és az érzékenységet.Jegyezzük meg! Az izomgörcs önmagában nem betegség, hanem valamilyen egyéb betegség tünete. A hagyományos gyógyításban az első lépés a pontos diagnózis felállítása és a súlyos betegségek kizárása.

Étrend és étrend-kiegészítők: A szervezet alacsony elektrolit- (különösképpen magnézium-, kalcium- és kálium-) szintje görcsökhöz vezethet. Ezek hiányát általában pótolni lehet, ha megváltoztatjuk az étrendet, és olyan ételeket fogyasztunk, amelyek ezekben a tápanyagokban gazdagok. Magnéziumpótló készítményekre is szükség lehet. Az izomgörcsök kezelésében nélkülözhetetlen a szervezet víztartalmának megőrzése is.

Miben segít nekünk a ricinusolaj?Az izomgörcsök enyhítésében segíthet a ricinusolajos borogatás. Tegyünk egy mosdókesztyűre ricinusolajat, melegítsük meg mikrohullámú sütőben, majd helyezzük az érintett területre 15 percig. Ez enyhítheti az izomgörcs okozta fájdalmat, és magát a görcsölést is megszüntetheti.

Mikor alkalmazzuk az izomlazítókat? (Tanácsom: gyógyszert SOHA, utána szoktak az SM betegek járó képtelenül kerekes székbe kerülni) . Ezeket akkor alkalmazzák, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a görcs sérülésnek köszönhető, és rövid ideig tart. Izomlazítókra akkor is szükség lehet, ha a görcsöket valamilyen ideget vagy izmot érintő betegség okozza.

Krónikus görcsölés esetén növények (például a macskagyökér) is hozhatnak némi enyhülést:
10 g keltikegyökértörzset, 12 g Atratylodes macrocephala gyökértörzsét, 15 g Poria cocos termőtestét, 10 g kosztusz gyökeret, 8 g keserű narancsot, 5 g édesgyökér gyökértörzsét és 3 g álgyömbért vagy kardamomot összekeverve, a növényi részeket üveg- vagy kerámiaedénybe kell helyezni, három pohár vízzel felforralni, majd további 30 percig lassú tűzön főzni. A leszűrt folyadékból naponta kétszer egy pohárral kell elfogyasztani.

Mikor alkalmazhatunk akupunktúrát? Az akupunktúra alkalmazható a görcsök kezelésére mind egy görcsös epizód alatt, mind azt megelőzően, hogy a háttér ok megszüntetését segítse. Krónikus állapot esetén heti rendszerességű kezelésre lehet szükség. Egy teljes terápia 12 alkalomból épül fel, és a betegeknek egy vagy több ilyen terápiára is szükségük lehet.

Mire jó az akupresszúra?
A Qi Hai és a Zhong Wan pontokra történő nyomásgyakorlás javallott a görcsök oldására. Fekvő testhelyzetben az ujjbegyekkel kell a Qi Hai pontra nyomást gyakorolni, amely az alhas középpontjánál, belégzéskor a köldök alatt 2,5 cm-rel található. Szintén az ujjbegyekkel kell a Zhong Wan pontokra nyomást gyakorolni, amelyek a has felső területén, a középvonal bal és jobb oldalán, a köldök felett 7,5 cm-re helyezkednek el. Ezekre a pontokra nem szabad túl erős nyomást gyakorolni.

Mire figyeljünk étkezéskor?: Az édesgyökér-, a fodormenta- és a borsmentatea igen hasznos a görcsök kezelésében. 30 g összetört licsimag és 6 g friss gyömbér vagy szárított narancshéj forró vízzel történő leforrázásával készült tea fogyasztását is ki lehet próbálni. Ebből a teából naponta egy pohárral kell elfogyasztani a fájdalom enyhítésére.

Milyen az optimális étrend?: Étrendünk legyen tápanyagokban gazdag, alapuljon teljes értékű ételekre, ilyenek például a friss zöldségek, gyümölcsök és teljes kiőrlésű gabonák. Ez az étrend gyulladáscsökkentő és májerősítő. Ha állati fehérjét eszünk, bizonyosodjunk meg róla, hogy az antibiotikum- és hormonmentes.Fogyasszunk hideg vízben élő halakat, például lazacot, makrélát és heringet, lenmagot és diót, mivel esszenciális zsírsavakban gazdagok és csökkentik a gyulladást.

Gabonapehelybe is keverhető 1 teáskanál magas rosttartalmú lenmag. Adjunk naponta két étkezéshez búzacsírát és/vagy sörélesztőt. Kerüljük a hidrogénezett olajok és transzzsírsavak fogyasztását. Ezek elősegítik a gyulladást és súlyosbítják a tüneteket. Az alkohol kiszárítja a szervezetet és megzavarja a vércukorszintet; ezek görcsös tüneteket súlyosbító tényezők, tehát kerüljük az alkoholfogyasztást.

Étrend-kiegészítők: Szedjünk naponta kétszer 250 mg magnéziumot természetes izomlazító hatása miatt. A kalcium a magnéziummal szinergikusan segíti az izmok és idegek ellazítását, naponta kétszer szedjünk 500 mg kalciumot. A káliumhiány izomgörcsökhöz vezethet, ezért előzzük ezt meg napi 300 mg bevitelével. Aki vérnyomáscsökkentő gyógyszert szed, a káliumot orvosi ellenőrzés mellett szedje! A B-vitaminok kiürülnek a szervezetből, ha sok stressz éri, és ez néhány embernél izomgörcsöt vált ki. Fogyasszunk naponta 50 mg B-vitamin-komplexet.

Kérjünk egy lazító masszázst!
Masszíroztassuk magunkat, kérjünk mélyre ható gyúrást, ami lazítja az izmokat és javítja a keringést. Alkalmazzunk a masszírozáskor rozmaring-, rózsa-és gerániumolajat egy illóolaj-keverékben, és adjuk ezeket egy alapolajhoz.

A következő homeopátiás szerek csökkentik a görcsök hosszát és súlyosságát. Azonban, ha gyakori és visszatérő rohamokkal küzdünk, kérjük homeopata szakember tanácsát, aki a háttérben megbúvó problémát is kezeli.
Arnica montana: A legjobb szer azokra az esetekre, amikor az izomgörcs a túlzásba vitt edzés eredménye, különösen olyanoknál, akik nincsenek hozzászokva a testmozgáshoz.
Strychnos nux vomica: Gondoljunk erre a szerre akkor, ha az izomgörcsöt a stressz, a rossz és kevés alvás, másnaposság vagy hányinger okozza. Az általános tünetek az izomfeszülés, az ingerlékenység és türelmetlenség, válaszul a fizikai és szellemi túlterheltségre, nyomásra.
Veratrum album: Ha a görcs a lábszárban hányinger vagy hasmenés után jelentkezik (a kiszáradás következtében), használjuk a Veratrumot. A szerre jellemző, hogy az érintett terület masszírozása enyhülést hoz, míg a séta rontja a tüneteket.
Páfrányfenyő: A páfrányfenyő (Ginkgo biloba) levelének kivonatát tartalmazó készítmények nemcsak az agy vérkeringésének javítására használhatók, hanem minden olyan betegség, tünet enyhítésére alkalmazhatók, amelyet a test valamely részének csökkent vérellátása okoz.

A láb artériáinak beszűkülése következtében járás közben fájdalom, görcs, fáradtságérzés jelentkezik, ami pihenés hatására szűnik. Ez az állapot az ún. időszakos sántítás, amelynek kiváltó oka a lábizmok rossz vérellátása.

A ginkgofokozza a véráramlást a beszűkült verőerekben, csökkenti a panaszokat, és alkalmazása esetén nő a fájdalommentesen megtehető út hossza. A páfrányfenyő levele nem használható fel házilag, mert allergén anyagokat is tartalmaz, ezért gyári, ellenőrzött hatóanyag-tartalmú, ginkgolevél kivonatot tartalmazó készítményeket alkalmazzunk. A ginkgo kivonat napi dózisa 120-240 mg. A kezelésnek ritkán van mellékhatása. Fontos tudni, hogy a páfrányfenyő kivonata fokozhatja egyes véralvadásgátló gyógyszerek hatásosságát.
Kína-kéreg: A kínafa (Cinchona pubescens) kérgének keserű, kinint is tartalmazó kivonata az éjszakai lábikragörcs kezelésében leghatékonyabban alkalmazható szerek közé tartozik. A készítmények nem növényi kivonatot, hanem tiszta kinint tartalmaznak, mivel a hatás ennek a vegyületnek tulajdonítható. A kinin a görcs kialakulásában szerepet játszó idegekre és izmokra közvetlenül hatva fejti ki hatását. A tünetek súlyosságától függően naponta 200-400 mg kinint tartalmazó készítménnyel kell végezni a kezelést. Kinint vagy kína-kérget tartalmazó termék szedése várandósoknak és szívritmuszavarban szenvedőknek ellenjavallt. Mivel sok gyógyszerrel kölcsönhatásba léphet, alkalmazásáról feltétlenül konzultálni kell a kezelőorvossal!
Paprika: Az erős paprika (Capsicum annuum) kivonatát tartalmazó, helyileg alkalmazandó készítmények (kenőcsök, krémek) a vérkeringés fokozásával enyhítik a görcsöt. A hatást a paprika csípős ízéért is felelős anyag, a kapszaicin fejti ki. A túl nagy dózisban alkalmazott kapszaicinnek kellemetlen mellékhatásai lehetnek, ezért csak ellenőrzött hatóanyag-tartalmú készítményeket használjunk, és tartsuk be az alkalmazás időtartamára vonatkozó korlátozásokat. Az erőspaprika-kivonatot tartalmazó készítmények legfeljebb néhány napig alkalmazhatók. A készítmények gyulladt vagy sérült bőr kezelésére nem használhatók. Az izomgörcsök gyakran az izom rossz vérellátása következtében alakulnak ki. A terápiában alkalmazható növényi szerek a vérkeringés javításával fejtik ki hatásukat.

Izomfájdalom és görcsök okai
Tünetek
Izomgörcsök: éles, csavaró fájdalom, melyet az érintett izom összehúzódása és működőképességének átmeneti elvesztése kísér.
Gyulladásos izombetegségek: izom- és ízületi fájdalom, fokozott izomgyengeség, kimerültség, hőemelkedés, esetleg nyelési és légzési nehézségek.
Myalgia: állandó izom fájás, mely lehet helyi vagy kiterjedt.
Polymyalgia rheumatica: állandó fájdalom és fájdalmas izommerevség (különösen a vállban és a csípőben), kimerültség, hőemelkedés, étvágytalanság, fogyás és vérszegénység.

Veszélyeztetett csoportok: Időről időre szinte mindenki szenved izomfájdalomtól, szaknyelven myalgiától. A kiváltó okok közé tartozik a túlzott használat, a sérülések, a túlerőltetés, az influenza, számos egyéb betegség, fertőzés és bizonyos gyógyszerek. Az izomgörcsök szintén nagyon gyakoriak. Kiszáradás, érszűkület, táplálkozási hiánybetegségek, túlzott igénybevétel vagy hosszan tartó nyugalmi helyzet és egyéb olyan betegségek, mint például a szklerózis multiplex.
A gyulladásos izombetegség eredete ismeretlen.
Sokan autoimmun rendellenességnek tartják, amikor az immunrendszer megtámadja a test saját szöveteit – ebben az esetben az izmot és a bőrt. Ez a rendellenesség a 40 és 60 év közötti nőknél a legáltalánosabb.

A polymyalgia rheumatica (PMR) olyan betegség, amely egyesíti a myalgia és a gyulladásos arthritis számos tünetét. Rendszerint 50 éves kor fölött jelentkezik, a 70 év körüli emberek között a leggyakoribb. A nőket kétszer gyakrabban érinti, mint a férfiakat. Családban halmozódik, így kialakulásában veleszületett hajlam is közrejátszhat.

Kutatások: Olasz kutatók a gyakori izomgörcsöktől szenvedő 20 nőnek és 10 férfinak három hónapig egy epilepsziaellenes szer, a gabapenin kis adagjait adták.
Eredmények: A vizsgálat végén a résztvevők, akiknek korábban átlagosan naponta 18 izomgörcsük volt, teljesen panaszmentessé váltak. A gyógyszer szedésének abbahagyása után panaszaik lényegesen kevésbé voltak intenzívek, mint a kezelés kezdete előtt.
Kialakulása: Az egyszerű izomfájdalmat gyakran váltja ki túlzott igénybevétel, különösen a hosszan tartó pihentetés után végzett fárasztó vagy elhúzódó testmozgás. A fájdalom izomkárosodásra utal, amely a kisebb izom rostszakadások, a bevérzés és az izomrostok gyulladása következtében lép fel. Az általános izomfájdalom számos betegség tünete is lehet. Gyakran fertőző betegség okozza, például influenza vagy Lyme-kór. A fokozott stressz miatti állandó izomfeszülés ugyancsak kiválthat fájdalmat. A gyógyulás bekövetkeztével a legtöbb izomfájdalom elmúlik.

Az izomgörcsök hirtelen alakulnak ki: Nagyon fájdalmasak, és az érintett izomcsoportot nem lehet a görcs befejeződéséig használni. A gyulladásos izombetegségek rendszerint fokozatosan alakulnak ki, és szimmetrikus (a test mindkét oldalát érintő) izomgyengeséget és fájdalmat okoznak. Egyik típusában, a dermatomyositisben, a fájdalmat vörös és lilás kiütések megjelenése előzi meg az arcon, a szemhéjon, az orron, mellkason vagy a háton, valamint az ízületek körül.

A bőr alatt megkeményedett csomók is kialakulhatnak, melyeket kalcium lerakódás okoz. A leggyakrabban a váll, a nyak, a felkar és a csípő izmai érintettek. A beteg először az emelkedőkön való feljutást érzi nehéznek. Ahogy a betegség súlyosbodik, a járás és a lépcsőmászás egyre nehezebbé válik. A nyelés ugyancsak érintett lehet, ilyenkor fulladásveszélyt okozhat az elakadt falat. Emiatt a betegnek át kell állnia folyadékétrendre vagy pépes ételekre.

A polymyalgia rheumatica kialakulhat fokozatosan, különböző izomfájdalmakkal vagy kezdődhet hirtelen, influenzaszerű tünetekkel. Az izommerevség és a fájdalom az enyhétől a súlyosig terjedhet. Ahogy a neve is utal rá, a betegség több izmot egyszerre érint; a leggyakrabban a nyakat, a vállat és a csípőt. A tünetek kora reggel a legkellemetlenebbek. Ahogy a betegség súlyosbodik, a fájdalom állandósul.

Mit tegyünk?: A legtöbb esetben az izomfájdalmat a recept nélkül kapható fájdalomcsillapítók, például az aszpirin, a paracetamol vagy az ibuprofen megszüntethetik. A meleg vízben való áztatás, a hideg vagy meleg borogatás, illetve ezek váltogatása hasznos lehet. A fájdalmas izmok óvatos masszírozása szintén enyhülést hozhat, viszont a gyulladt izmokat és ízületeket nem szabad masszírozni. A terület vérkeringésének fokozódása ronthatja a gyulladást.

A görcsös izom lassú nyújtása és gyengéd masszírozása serkenti annak ellazulását, és az éles fájdalmat azonnal enyhíti. Az újabb görcsöt megelőzhetjük hideg borogatás vagy melegítőpárna segítségével. Bőségesen fogyasszunk folyadékot, különösen akkor, ha a görcs testmozgás után jelentkezik.

Kezelés: Az egyszerű izomfájdalmakat és görcsöket rendszerint nem kell orvosnak kezelnie. Ellenben a gyulladásos izombetegségben és a polymyalgia rheumatica esetében a fájdalom csillapítására és a mozgáskorlátozottság megelőzésére gyakran intenzív orvosi ellátás szükséges. Amennyiben a recept nélkül kapható NSAID-k nem elegendőek, kérjük meg az orvost, hogy írjon fel receptre erősebb hatású fájdalomcsillapítókat.

Mind a gyulladásos izombetegségeket, mind a polymyalgia rheumaticát prednizolonnal vagy egyéb szteroid mellékvesekéreg-hormon gyógyszerrel kezelik. A szteroidok csökkentik a gyulladást, és rendszerint néhány hét alatt enyhítik a fájdalmat és az egyéb tüneteket. A polymyalgia tüneteinek enyhítésére és a kiújulás megelőzésére általában 6-24 hétig tartó szteroidkezelés szükséges.

A gyulladásos izombetegségben szenvedő betegek egy részénél nem elég a kizárólagos szteroidkezelés. Ezek a betegek olyan gyógyszereket is kaphatnak, amelyek az immunrendszer működését elnyomják. Ide tartozik az azathioprine, a methotrexate, a cyclosporin és a cyclophosphamid. Ezek a gyógyszerek viszont növelik a fertőző betegségek kockázatát, tehát csak úgy alkalmazhatók, ha fokozottan igyekeznek megakadályozni a fertőző betegségek kialakulását.

A bőrkiütést receptre kiváltható kortizonkrémmel vagy hydroxicloroquinnal lehet kezelni. A fájdalmas kalciumcsomók néha gyógyíthatók a köszvény kezelésénél használt kolhicin szedésével. Ha nehéz vagy nagyon fájdalmas a járás, bot, járógép vagy akár kerekes kocsi használata is szükségessé válhat. Ha súlyos nyelési problémák alakulnak ki, gastrostomát alkalmazhatnak, melynek során a hason ejtett kis metszésen keresztül vékony etetőcsövet erősítenek a gyomorba.

Figyelem! Cukorbetegség vagy keringési panaszok esetén kerüljük a masszázst az izomfájdalom és izomgörcs kezelésére. A fájdalom vérrög (trombózis) kapcsán is felléphet és a masszázs során ennek egy darabja elszabadulhat. Ez a tüdőbe, szívbe vagy az agyba sodródva tüdőembóliát, szívrohamot vagy stroke-ot okoz.

Megelőzés: A túlterhelés okozta fájdalmat a testedzés megkezdése előtt végzett bemelegítő gyakorlatok segítségével lehet megelőzni. Minden edzés után levezető gyakorlatokat kell végezni. Az edzésprogram során lassan és lépcsőzetesen fokozzuk a megterhelést. Ezek az óvintézkedések segíthetnek az izomgörcsök megelőzésében. Nincs lehetőség a gyulladásos izombántalom és a polymyalgia rheumatica megelőzésére.

Alternatív terápiák
Táplálékkiegészítők: A kalcium napi 1000-1500 milligrammos adagban segíthet az izomgörcsök megelőzésében. A B-vitamin-komplex nagy adagban szintén jó hatású lehet. A polymyalgiában és a gyulladásos izombetegségekben a napi 1000 mg E-vitamin csökkenti a gyulladást és a fájdalmat. Ha véralvadásgátlót szedünk, ez utóbbit csak orvosi utasításra szedjük.
Gyógytorna: A terapeuták számos különböző módszerrel enyhíthetik az izomfájdalmat: ultrahanggal, diatermiával, hideg-meleg pakolással és sugármasszázs segítségével. A polymyalgiában és a gyulladásos izombetegségben szenvedőknek megfelelő edzésprogramot állíthatnak össze az izomerő és a rugalmasság fenntartásának elősegítése érdekében.
(Cikket írta Griffel Tibor, forrás: vitalisportal.com)

Totem58
Adminisztrátor
Hozzászólások: 725
Csatlakozott: 2016.09.22. 18:11
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Izomgörcs ellen

HozzászólásSzerző: Totem58 » 2017.11.10. 19:52

Dr. Tihanyi László: iA lábizom görcseinek gyógyítása | Házi praktikák

A görcsöket általában a hirtelen izom összehúzódások okozzák, azonban akkor is tapasztalhatja a problémát, ha szervezete dehidratált, vagy ha megterhelő testedzést folytat. Mindkét esetben az elektrolitok vagy az ásványi anyagok nem megfelelő szintje áll a probléma hátterében.

A lábizom görcseinek gyógyítása: Amennyiben a görcsök testmozgás során vagy után jelentkeznek, lehetséges, hogy szervezete dehidratált. Próbáljon több vizet inni napközben és a testmozgás során is. Emellett figyeljen oda a megfelelő bemelegítő és levezető gyakorlatokra és a nyújtásra is.
Gyógyító ételek: Amennyiben a görcsök gyakran, és főképp éjszaka jelentkeznek, azt valószínűleg a nem megfelelő elektrolit szintokozza. Az alacsony káliumszint például könnyedén okozhat izomgörcsöket. Az almaecet káliumban gazdag, az alábbi itallal pedig gyorsan kezelheti a kellemetlen görcsöket: Keverjen el egy pohár meleg vízben két teáskanálnyi almaecetet és egy teáskanálnyi mézet, majd igya meg. Amennyiben ez az ital segített a görcsök megszüntetésében, növelje meg káliumbevitelét az alábbi ételek fogyasztásával: Alma, banán, szárított gyümölcsök, avokádó, gomba, joghurt, kefir, spenót, paradicsom, héjában sült burgonya, sárgadinnye.

A kálium a nátriummal együtt kontrollálja a folyadékok egyensúlyát szervezetében, ennek sikeréhez azonban megfelelő arányban kell lenniük egymáshoz képest. Amennyiben túlzott mennyiségű nátriumot fogyaszt, igyekezzen kevesebb sót használni, és amennyiben sót használ, akkor is jó minőségű, példáulhimalájai tengeri sót használjon. Ezzel együtt pedig fogyasszon többet a magas káliumtartalmú ételekből, és igyon elegendő vizet.

A kalcium és a magnézium bevitelének növelése is segíthet az izomgörcsök elmulasztásában. A nyers csokoládé (vagy nyers kakaó) mindkét ásványi anyagból nagy mennyiséget tartalmaz. Fogyasszon több zöldséget, főképp a zöld leveles fajtákból, mint a brokkoli vagy a kelkáposzta. A mandula is nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot és magnéziumot is. A megfelelő mennyiségű ásványi anyag bevitelének egyik legegyszerűbb módja egy reggeli smoothie elfogyasztása, amelyet mandulatejjel, zöld leveles zöldségekkel, és nyers kakaóporral is készíthet. Egyéb,magas kalciumtartalmú ételek az alábbiak: Lazac, szardínia, zöldbab, retek. Ha magnézium bevitelét szeretné növelni, fogyassza az alábbiakat: Nyers csokoládé vagy nyers kakaó, olajos magvak, melasz, spenót, héjában sült burgonya, banán, gabonacsíra, a tenger gyümölcsei.

Fontos tudnia a kalciumról: Kerülje a kalcium tartamú étrend-kiegészítőket, mivel azok segíthetik a korai öregedést. Nem bizonyítható tudományos kutatásokkal, hogy a kalcium bevitele valóban csökkenti a csontritkulás kockázatát. Fogyasszon inkább kalcium tartalmú ételeket, mint például a tejtermékek (SM-ben csak kefir és joghurt, mert a tejtermékek tele vannak gyulladáskeltő zsírsavakkal - Ildikó) , és igyekezzen természetes módon egészséges maradni.

Kezelés gyógytornával: Az akupresszúra vagy a masszázs segítheti a jelentkező görcs tüneteinek csillapítását. Üljön le és a görcsölő lábat húzza fel egészen a mellkasához, majd találja meg a vádlija hátulján található akupresszúrás pontot, térde és bokája között félúton, a vádli izmának kitüremkedése legalján található. Nyomja meg és tartsa nyomva egy percig, vagy amíg azt nem érzékeli, hogy a görcs csökkenni kezd. Ne felejtsen el közben mély lélegzeteket venni.
Tenyerével finoman masszírozhatja is vádliját, hosszú, elnyújtott mozdulatokkal, bokájától felfelé haladva.

Az izomgörcsök oka és kezelése | Házi praktikák
Az izomgörcsök fő okai az alábbiak lehetnek:
a lábak nem megfelelő vérkeringése,
a vádli izmainak megerőltetése testmozgás során,
nem elegendő nyújtás testmozgás előtt, 
túlzott hőségben végzett testmozgás, 
izomfáradtság, 
dehidratáltság,
magnézium- és/vagy káliumhiány,
terhes nők esetében kalciumhiány, 
nem megfelelően működő idegek, amely problémát a gerincoszlop sérülése vagy egy nyaki vagy hátban található ideg becsípődése okozhat.

Az izomgörcsök bizonyos gyógyszerek szedésekor mellékhatásként is jelentkezhetnek, az alábbi gyógyszereknél tapasztalták az izomgöcsök jelentkezését:
Lasix (furosemide), Microzide (hydrochlorothiazide), és egyéb vízhajtó hatású gyógyszerek,
Aricept (donepezil), amelyet az Alzheimer-kór kezelésére ajánlanak, 
Prostigmine (donepezil), súlyos izomgyengeség kezelésére felírható gyógyszer, 
Procardia (nifedipine), szívgörcs és magas vérnyomás gyógyszer, 
Evista (raloxifene), csontritkulás kezelésére alkalmazott gyógyszer, 
Brethine (terbutaline), Proventil, és Ventolin (albuterol), asztma gyógyszerek, 
Tasmar (tolcapone), Parkinson-kór kezelésére alkalmazott gyógyszer,
koleszterin gyógyszerek, mint a Crestor (rosuvastatin), a Lescol (fluvastatin), a Lipitor (atorvastatin), a Mevacor (lovastatin), a Pravachol (pravastatin), vagy a Zocor (simvastatin).

Az izomgörcsök kezelése: Az izomgörcsöket sokféleképp kezelheti, megpróbálhatja az izom masszírozásával, nyújtásával, hideg vagy meleg borogatással, vagy keserűsós fürdővel megszüntetni panaszait. A comb hátsó izmának nyújtásához helyezze testsúlyát az érintett lábra és hajlítsa be enyhén a térdét, vagy ülő, vagy fekvő pozícióban egyenesítse ki lábát és húzza maga felé lábfejét. A comb elején jelentkező görcs megszüntetéséhez az érintett lábat hajlítsa be és húzza a feneke felé, ezzel nyújtsa combja elejét.
Az izomgörcsök kialakulási esélyeinek csökkentése érdekében az alábbiakat teheti:
fogyasszon több magas vitamintartalmú, valamint magnéziumot és kalciumot tartalmazó ételt,
hidratálja szervezetét megfelelő módon, 
végezzen megfelelő nyújtó gyakorlatokat testmozgás előtt. 
A legtöbb esetben az odafigyelés és a finom kezelés elegendő az izomgörcsök elmulasztására, amely perceken belül meg is szűnik. Azonban amennyiben gyakran tapasztal izomgörcsöket, vagy különösebb ok nélkül jelentkeznek, keresse fel orvosát. (forrás: drtihanyi.com)

Totem58
Adminisztrátor
Hozzászólások: 725
Csatlakozott: 2016.09.22. 18:11
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Izomgörcs ellen

HozzászólásSzerző: Totem58 » 2017.08.20. 19:49

(Sclerosis multiplexben a panaszok nagy része izomgörccsel kapcsolatos. A beteg orvoshoz fordul, aki izomlazítót ír fel, amivel - tudtán és akaratán kívül, mert azt tanítják neki, hogy ezzel KELL a tünetet kezelnie - belöki őt egy boszorkánykörbe. A betegnek ettől fogva folyamatosan romlani fog az állapota, előbb "csak" javíthatatlan inkontinens lesz, majd krónikus fáradtsággal fog küzdeni, később mindent kiejt a kezéből, legvégén jön a járókeret, a kerekes szék, az ágy és a gondozó otthon. Ha adhatok egy nagyon jó tanácsot, úgy iszonyodjatok az izomlazítóktól - elsőként is a protokoll szerint kötelezően javasolandó Baclofentől, mert annak a mellékhatásai pont olyanok, mint az SM tünetei - mint az ördög a tömjénfüsttől. Az izomlazító a gyógyszeren alapuló orvoslás egyik legnagyobb és legsúlyosabb következményű tévedése! Tehetetlenné tesz, nem véletlenül, hiszen műtéteknél használatos. Én már abbahagytam, és - milyen meglepő! - látványosan javult az állapotom. Az izomgörcs házilag is könnyen kezelhető. - Ildikó )

Izomgörcs
Edzés alatt időnként begörcsöl egy izmunk, vagy más tevékenység közben valamelyik testrészünk hosszabb időre megmerevedik (például nem tudjuk elengedni a tollat). A görcsöt mindkét esetben az izom túlterhelése, elektrolithiány, stressz vagy kimerültség okozza…Az éjszakai lábszárgörcs vagy a megmagyarázhatatlannak tűnő gyakori izomgörcsök helyi elektrolit zavarra vezethetők vissza, amelynek következtében az izomsejtek tartós ingerület alatt állnak. A rendellenesség gyakran a kálium és a nátrium egyensúlyának felborulásával áll összefüggésben.

Néhány hasznos tanács izomgörcs ellen:
Meleg helyzetben a fájdalom
• A sajgó területre helyezett elektromos melegítőpárna vagy forró mosdókesztyű fellazítja a görcsöt, és javítja a szövetek vérellátását. Állítsuk alacsony fokozatra a párnát, hagyjuk a fájó testrészen 20 percig, majd a következő alkalmazás előtt várjunk legalább 20 percet.
• Vegyünk egy hosszú, forró zuhanyt vagy fürdőt. Még jobban enyhül a fájdalom, ha a kád vizébe fél pohár keserűsót öntünk. A só magnéziumtartalma elősegíti az izom ellazulását. (Sajnos ezt is el kell felejteni SM-ben, mert az erős meleg ronthatja az állapotot, de a kézmeleg keserűsós fürdő jó ötlet -Ildikó

A lényegre tapintva
• Tapintsuk ki az összerándult izmot. Finoman masszírozzuk ezt a csomót a hüvelykujjunkkal, a tenyerünk tövével vagy az öklünkkel. Nyomjuk 10 másodpercig, hagyjuk abba 10 másodpercre, majd ismételjük. Nem fogunk erős fájdalmat érezni, de kissé kellemetlen lesz, amíg a görcs oldódni nem kezd.
Az éjszakai lábgörcsök megelőzése
• Lefekvés előtt igyunk meg egy pohár tonikot, amely az éjszakai lábgörcs ellen bizonyítottan hatásos kinint tartalmaz.
• Kinint tartalmazó tablettát viszont ne szedjünk, mert súlyos mellékhatásokkal, például fölcsengessél és látászavarral járhat.
• Próbáljunk úgy aludni, hogy a lábfejünket ne feszítsük le. Ne csavarjuk a lábunkat túl szorosan az ágyneműbe — így ugyanis általában lefelé feszülnek a lábujjak, s ez görcsöt okoz.
• Szedjünk naponta E-vitamint, hogy ne kelljen éjszaka felriadnunk a néha szinte elviselhetetlennek tűnő lábgörcs miatt.


Fontos ásványi anyagok

Az elektrolitoknak nevezett ásványi anyagok - köztük a kálium, a nátrium, a kalcium és a magnézium - alacsony szintje is hozzájárulhat a görcs kialakulásához. Nátriumból (sóból) valószínűleg nem kell többet adnunk az étrendünkhöz, a többiből viszont annál inkább. A magnézium kiváló étrendi forrásai a teljes kiőrlésű gabonákból készült pékáruk és müzlik, a diófélék és a babfélék. Káliumhoz a legtöbb gyümölcsből és zöldségből hozzájuthatunk, de különösen sok van belőle a paradicsomban, a banánban, a narancsban és a sárgadinnyében. A tejtermékek pedig kalciumban gazdagok.

• Ha az étrendünk megváltoztatása ellenére sem szűnnek a görcsös izom-összehúzódások, szedjünk naponta kalciumot és magnéziumot. Ne alkalmazzuk a magnéziumot kalcium nélkül; a két ásványi anyag kiegészíti egymást. (Megjegyzés: figyeljünk rá, hogy

• Ha a magas vérnyomás kezelésére vízhajtót szedünk, a gyakoribb vizeletürítéssel több kálium távozik a szervezetünkből. Az alacsony káliumszint (hipokalémía) kimerültséget, izomgyengeséget és izomgörcsöket okoz. Vízhajtóhoz mindig szedjünk „sótablettát" (káliumot).
Feltankolás
• A görcsöket gyakran a kiszáradás okozza — elejét vehetjük a fájdalmas izom-összehúzódásoknak, ha minél több folyadékot iszunk.
• Ha általában sportolás közben kapunk görcsöt, igyunk legalább két pohár vizet két órával az edzés előtt, valamint 10—20 percenként további 1-2,5 dl-t a tréning közben is. Ha nagyon izzadunk, érdemes valamilyen sportitalt választani, amely pótolja az elvesztett elektrolitokat.
Hasznos:
Az izomgörcsök többnyire átmeneti jellegűek, és nem okoznak maradandó károsodást. Forduljunk azonban orvoshoz, ha a görcs egy napnál tovább tart a felsorolt házi gyógymódok be¬vetése ellenére is. /Forrás: otthonigyogymodok.hu/

A legjobb 5 gyógynövényes trükk izomgörcsök enyhítésére!

Kevés fájdalmasabb érzés van a görcsös összehúzódásnál, melyet izomgörcsnek nevezünk. Az érintett izmok a testünk bármely részén lehetnek. Gyógynövényekkel azonban ugyanúgy kúrálhatjuk őket, mint krémekkel. A görcs bármely testrészünkbe belenyilallhat! Az izomgörcs legjellemzőbben ugyan a lábon és a háton jelentkezik, de bárhol előfordulhat. Az izomgörcsök számos okból jelentkezhetnek, lehet az betegség és egyéb is. Ha nem megfelelő a vér- és az oxigén keringése egy adott területen, az ugyanúgy elegendő ok, mint a gyenge izmok vagy a hormonális egyensúlytalanság, utóbbi egyébként felelős a premenstruációs fájdalomért is.

Sőt – ha valaki sokat vagy kényelmetlenül ül ugyanabban a pozícióban hosszabb ideig, a vérkeringése korlátozottá válik, izomgörcsöt kap, mely lehet állandóan fennálló vagy időszakos. Sokan akkor szenvednek tőle, ha túlterhelik magukat edzés közben, vagy éppen helytelenül edzenek és érzékenyek az izmaik, ezért könnyebben begörcsölnek. Ilyen helyzetekben könnyű „elcsábulni” az erős gyógyszerek és készítmények irányába, ám ennek ártalmas mellékhatásai is lehetnek. A legjobb módszer a görcsök kezelésére néhány természetes gyógynövény, melyek biztonságos megkönnyebbülést hoznak mellékhatások nélkül.

1.Cickafarkkóró: Jótékony hatása miatt igen hatékony a cickafarkkóró, pihenteti és tágítja a merev és begörcsölt izmokat. Ugyancsak hatásos, ha összekeverjük különféle gyümölcslevekkel, így például szőlőlével – fokozza a vérkeringést és megelőzi, hogy egyáltalán kialakulhasson az izomgörcs.
2.Fekete nadálytő: Évelő növény, az egyik leggyakrabban használt a természetes gyógyítás és az izomgörcsök kezelése terén. A fekete nadálytő gyökere használatos balzsamként és borogatásként is, valamint görcsből kiinduló fájdalom enyhítésére, amelyet okozhat visszér, ízületi gyulladás, köszvény és egyéb problémák. TÉVEDÉS, hogy "Szájon át történő alkalmazása igen ajánlott a feszült izmok és ízületek relaxálására". A fekete nadálytövet kizárólag külsőleg alkalmazzuk, a kezelés időtartama a gyógyszerkönyvek előírásai szerint legfeljebb 4-6 hét lehet évente

3. Orbáncfű: Az orbáncfűből készített illóolaj kiváló az érintett, görcsös izomterületek masszírozására. Szinte azonnali megkönnyebbülést hoz begörcsölt izmok esetén. Az érintett területek bedörzsölésével kitágítjuk a hajszálereket, így a fájdalom enyhül. Az orbáncfű leveleiből ezen felül tökéletes borogatást készíthetünk, mellyel segítünk a fájó izmokon.
4.Zsurlófű: Könnyen fellelhető gyógynövény, amelynek felhasználása borogatás és kenőcs, meleg borogatás formájában igen egyszerű. A gyógyszercégek használják krémeik készítése során, hiszen megnyugtató és relaxáló hatása van a merev izmokra. Amennyiben a menstruációs görcsök igen fájdalmasak, a zsurlófűből készített, hasra helyezhető borogatások hatékonyak lehetnek. Belsőleg ne alkalmazzuk!
5. Rozmaring: Jól ismert gyógynövény, híres nyugtató és relaxáló hatásairól. Fürdővízben alkalmazva is kiváló. A fáradt és fájó izmokat érdemes megfürdetni rozmaringos vízben, valósággal „megújulnak”. A rozmaring felfrissít, ellazítja a merev izmokat, igen hatásos relaxációt nyújtva. (Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu)
A hozzászólást 6 alkalommal szerkesztették, utoljára Totem58 2017.12.05. 20:30-kor.


Vissza: “Sclerosis Multiplex - MáSképp”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég